Vagyon

Mit kezdjünk a hirtelen jött vagyonnal?

Ki ne játszott volna már el a lottó főnyeremény gondolatával egy hosszúra nyúlt hétfő délutáni műszak során? Időnként mindenkinek bevillan, hogy milyen jó is lenne anyagi gondoktól mentesen élni, és csak azt csinálni, amihez épp kedvünk van.

No persze egy ilyen nyereményhez rendkívül nagy szerencse kell, ezzel tisztában is vagyunk, így hát megmarad álmodozás szintjén a dolog. Az viszont már sokkal érdekesebb információ, hogy a lottót megnyerő emberek jelentős része pár év elteltével ugyanarra az életszínvonalra esik vissza – sőt, van, aki még rosszabb helyzetbe kerül – mint előtte. Ez ugyan egy távoli – és ennélfogva jelentéktelen – problémának tűnik a legtöbbünk számára, ám jó ha tudjuk, hogy ez nem csak a hirtelen jött milliárdos vagyonra igaz, hanem sok esetben akkor is ez a helyzet, amikor csak a saját pénztárcánkhoz képest nagy összegre teszünk szert. Jellemzően örökségek esetén érdemes végiggondolni, hogy mennyire vagyunk pénzügyileg tudatosak és biztos, hogy képesek leszünk-e szakember segítsége nélkül megfelelő döntéseket hozni. Ugyancsak fontos, hogy aki szerényebb körülmények között nőtt fel, az tisztában legyen azzal, hogy ha felnőtt korában magasabb jövedelemre tesz szert, akkor azzal tervezetten kell bánni ahhoz, hogy hosszú távú biztonságot nyújtson.

Amikor ugyanis hirtelen – gyakorlatilag – a semmiből hozzájutunk egy olyan vagyonhoz, ami egyébként az 5-10-15 (vagy még annál is több) éves bevételünknek felel meg, akkor hajlamosak vagyunk arra ajándékként tekinteni és régóta dédelgetett vágyálmaink beteljesítésére fordítani. Ugyanez a helyzet a legtöbb lottónyertesnél is, csupán a nagyságrendek különböznek. A hiba azonban gyakorlatilag mindig ugyanaz: úgy kezeljük ezt a pénzt, mintha lenne utánpótlása, azaz rögtön életszínvonalat emelünk, és olyan dolgokra kezdünk el költeni, amit amúgy addig nem engedhettünk meg magunknak – ez a kisebbik baj – és amiknek nem csak a megvétele, de a fenntartása is költséges – ez a nagyobb a gond -. Így pedig nagyon hamar elkopik a hirtelen jött plusz és rövidtávon ugyanott tartunk majd, mind előtte. Szakemberek ilyenkor azt tanácsolják, hogy az első hetekben ne vegyünk semmit, legyünk túl a sokkon és tisztuljon ki a fejünk, majd első lépésként kérjük profi pénzügyi tanácsadó segítségét. A vagyonnal ugyanis meg kell tanulni bánni, és ez sokkal nehezebb, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Ráadásul ilyen lehetőség maximum egyszer adódik egy átlagember életében, épp ezért nagyon fontos, hogy felelősségteljesen járjunk el, gondolva a jövőre is.