Egy kiskutya mindig nagy öröm, hisz önfeledt játékával, határtalan szeretetével és a kajlaságának utánozhatatlan bájával mindig új színt visz a család életébe. Az első pár hétben aztán olyan szintű szeretet veszi körül az új jövevényt, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ő egy állat, akinek majd meg kell találnia a helyét az új falkájában, azaz a mi családunkban.

Persze egy kölyökkel még könnyű bánni, ám négylábú barátaink nagyon gyorsan nőnek és mire kettőt pislogunk, már azt vesszük észre, hogy egy kamasz kutya szárnypróbálgatásainak vagyunk a szemtanúi. Ilyenkor pedig – még ha néha kellemetlennek is érezzük a dolgot – szorosan kell fogni a gyeplőt, mert ha ebben az időszakban nem figyelünk oda arra, hogy fegyelmet és tiszteletet tanuljon az állat, akkor a későbbiekben már nagyon nehéz dolgunk lesz. Az egyik, ami ilyenkor már sok bosszúságot szokott okozni, az a rágás, amelyről odafigyeléssel és megfelelő rágnivalók biztosításával hamar le lehet szoktatni. A másik az már keményebb dió, ez pedig nem más, mint a sétálás. Egy kölyöknél szinte természetesnek vesszük, hogy minden erejével azon van, hogy felfedezze a világot, emiatt aztán egyszerre próbál meg mind a négy égtáj felé elindulni, ám ahogy telnek a hetek, úgy döbbenünk rá, hogy ez ahelyett, hogy javulna, egyre csak romlik és a kutyasétáltatás gyakorlatilag abból áll, hogy az eb végighúz és rángat minket a fél városon.

Egy tacskó méretű kutyánál ez még úgy-ahogy elviselhető – bár kellemesnek semmiképp sem mondhatnánk – ám egy nagytestű négylábúnál ez maga a pokol, ráadásul napi háromszor. Ilyenkor két dolgot tehetünk. Vagy elvisszük kutyaiskolába, vagy a saját kezünkbe vesszük a nevelést. A helyzet az, hogy ha a kutyaiskola mellett döntünk, akkor is nekünk kell majd végezni a munka oroszlánrészét, mert ott csak a technikát mutatják meg, begyakorolni a mindennapokban kell. A cél, hogy elérjük, hogy a kutya a séta alatt végig ránk figyeljen. A legegyszerűbb, ha ezt jutalomfalattal próbáljuk meg elérni, de készüljünk fel rá, hogy hosszú hetek kitartó munkájára lesz szükség. A hangsúly pedig a türelmen és a kitartáson van, hisz ahányszor a kutya elkezd húzni, annyiszor meg kell állni és kivárni, míg az állat újra ránk figyel. Ha ez megtörténik, akkor jutalmazhatjuk és folytatódhat a séta, egész addig, míg újra meg nem feszül a póráz. Ennyi a recept, ezt kell ismételni egész odáig, míg már úgy zajlik egy ilyen séta, ahogy azt mi szeretnénk.