Fogkő eltávolítás a Smile Expert Fogászaton

A fogkő eltávolítására időről-időre sort kell keríteni, mivel a legalaposabb odafigyelés ellenére is előfordulhat, hogy fogkő alakul ki, mely fogszuvasodáshoz vagy fogágy-betegséghez is vezethet idővel. Éppen ezért a fogorvosi viziteket nem szabad halogatni.

Fogkő eltávolítás Budapest városában kiváló árakon magasan képzett szakemberek által! A fogsor egészsége, valamint annak megőrzése nagy mértékben függ a fogkőtől. Alapvetően éves szinten ellenőrizni kellene a fogak állapotát és el kellene távolíttatni a fogkövet. A fogszuvasodás, továbbá a fogágy-betegség megelőzhető, abban az esetben, ha rendszeresen ellenőrizteti fogai állapotát. Az étkezések során a fogakon lepedék telepszik meg, amely idővel megkövesedik. A lepedék rendszeres fogmosás és fogselyem használatával eltávolítható, azonban a fogkő esetében ez már késő, csak fogorvos tudja eltávolítani ultrahangos eszközökkel, illetve a szükséges szakértelemmel. A sárgás-barna fogkő egyáltalán nem esztétikus, ráadásul kellemetlen leheletet is okoz. Az igazi problémát azonban az okozza, hogy a fogkő idővel ínygyulladást okoz.

Az ínygyulladás következtében fogmosáskor ínyvérzés jelentkezik, valamint fájdalom és ínyvörösség miatt szenved a páciens. A fogkő azért különösen veszélyes, mert megtámadja a fog tartószöveteit. Szélsőséges esetben akár a fogak elvesztése is bekövetkezhet, ha a fogkő túlzottan elterjed. Érdemes a legnagyobb óvatosság mellett is biztosra menni és legalább évente ellátogatni fogorvosához, hogy a fogkő ne jelentsen problémát! Ha Budapesten szeretné eltávolíttatni a fogkövet, akkor azt javasoljuk, hogy válassza a Smile Expert Fogászatot! Ha bővebben tájékozódna és elérhetőségre van szüksége, akkor látogasson el a smileexpert.hu weboldalra!