Egy fém cigaretta tartó nem csak esztétikus, de rendkívül kényelmes is

A rendelkezésre álló adatok alapján jóval több, mint egy milliárd ember dohányzik rendszeresen, ez alapján pedig bátran kijelenthető, hogy a káros hatásai ellenére még mindig ez a szenvedély az egyik legelterjedtebb a világon. Ugyanakkor az is kétségtelen, miszerint a megfelelő eszközök birtokában nem csak a körülöttünk élők, hanem saját magunk számára is sokkal kényelmesebbé tehetjük a füstölést.

Ehhez mindenképpen szükséges lesz egy masszív cigaretta tartó beszerzése. Szerencsére ma már óriási választék áll a rendelkezésünkre, sőt, találkozhatunk olyan specifikus webáruházakkal is, amelyek kifejezetten ezekkel a termékekkel foglalkoznak csak. Mielőtt letennénk azonban a voksunkat valamelyik cigaretta tartó mellett, nem árt alaposan átgondolni, milyen elvárásokat is támasztunk a kiegészítővel szemben. Mindenképpen egy robosztus, időtálló darab mellett tanácsos határoznunk, hiszen a fém cigaretta tartó egyik legnagyobb előnye, hogy sokkal strapabíróbb a gyári csomagolásnál. Tudniillik míg a papír könnyedén meggyűrődik a zsebünkben, addig ezek a komolyabb külső behatásoknak is ellenállnak.

Nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő méret megválasztására is. Ezt természetesen elsősorban az határozza meg, hogy átlagosan hány szálat szívunk el egy nap alatt, ám erős dohányosként azt is érdemes mérlegelni, miszerint egy túlságosan nagyméretű cigaretta tartó kényelmetlen lesz a mindennapok során. Amennyiben nem fér el a zsebünkben, akkor valami külön alkalmatosságban kell magunkkal cipelni, ez pedig azt eredményezheti, hogy inkább nem is használjuk. Ezért maradjunk inkább a hagyományos, nagyjából 20 szálas kialakítás mellett és próbáljuk meg visszafogni a fogyasztásunkat, hiszen azzal hosszú távon a saját egészségünket is megóvhatjuk.