Mire ügyeljünk a bálacsomagoló beszerzését megelőzően?

A mezőgazdasági munkagépek beszerzése és kiválasztása egy rendkívül komplex folyamat, méghozzá több okból kifolyólag is. Egyfelől csak a legoptimálisabb konstrukcióval érhető el hosszú távon is a várt eredmény, ez pedig ebben az ágazatban kiemelten fontos. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a masinák jellemzően igen magas bekerülési költséggel járnak, még olyankor is, amikor a cél a termény állagmegóvása.

Egy bálacsomagoló gép kapcsán pedig számtalan tényezőt vizsgálni kell, mielőtt letennénk a voksunkat egy adott modell mellett. Ugyan lényegében mindegyik konstrukció ugyanazt a feladatot látja el, ám működési mechanizmusukban jelentős eltérések tapasztalhatók, ezért aztán döntő befolyással bír, végül hogyan határozunk. A bálacsomagoló alkalmazásával hermetikusan lezárt szálastakarmány állandó nedvességtartalommal rendelkezik, ez pedig azt jelenti, hogy az hosszú hónapokig megőrzi minőségét, így sem a kiszáradástól, sem pedig a penésztől nem kell tartanunk. Az eltarthatóság komoly költségcsökkenést eredményez, így aztán ez az eszköz hatalmas segítséget jelent.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk róla, miszerint döntő befolyással bíró eltéréseket tapasztalhatunk az egyes bálacsomagoló gépek vizsgálata során. Léteznek teljesen automata, illetve félautomata kialakítású darabok is, Előbbiek saját motorral rendelkeznek, de a hidrosztatikus meghajtás is egyre elterjedtebb. Választhatunk egy-, vagy kétkaros változatot is, függően attól milyen metódus szerint dolgozik a bálacsomagoló a szálastakarmány lefedése során. Az is lényeges, hogy a meglévő eszközpark alapján a vontatott, vagy épp a függesztett konstrukció az optimálisabb-e, így aztán tényleg alapos elemzést kíván a döntés meghozatala. Emiatt mindenképpen tanácsos kikérni egy tapasztalt szakember véleményét, főképp, ha nem vagyunk teljesen biztosak a dolgunkban.