Ma már szinte elképzelhetetlen egy nagyobb vállalkozást sikeresen üzemeltetni megfelelő informatikai háttér nélkül, hiszen mind a honlap, mind pedig a kapcsolódó szolgáltatások zavartalan működése elengedhetetlen az olajozott munkavégzéshez és értékesítéshez. Emiatt aztán döntő befolyással bír, melyik szolgáltatóra bízzuk ezt a kényes feladatot, így döntésünk meghozatalánál nagyon körültekintő módon kell eljárnunk.
Kifejezetten igaz ez az email tárhely megválasztására. Az üzleti levelezés központi szerepet tölt be a legtöbb vállalkozás esetében, így mielőtt letesszük a voksunkat valamely kiszolgáló mellett, számtalan szempontot figyelembe kell vennünk. Az egyik ilyen az email tárhely díja és az elérhető plusz funkciók megléte. Utóbbiak vizsgálata azért is kardinális, mert így átfogó képet kapunk az ár-érték arányról. Ugyanakkor az is kétségtelen tény, hogy még egy drágább csomag is elenyésző mértékű kiadást jelent a cég egészét tekintve. Így aztán a költségeknél jóval fontosabb tényezőnek számít az email tárhely szolgáltató megbízhatósága.
Ez utóbbit a legegyszerűbben úgy tudjuk leellenőrizni, ha utánanézünk a felhasználói értékeléseknek. Erre a célra mindig független felületeket alkalmazzunk, így biztosan valódi beszámolókat fogunk olvasni. Ugyancsak tanácsos tesztelni az email tárhely szolgáltató ügyfélszolgálatát. Ez utóbbinak ugyanis elsősorban akkor lesz jelentősége, ha valamilyen probléma merül fel. Ám ha csak egy leállás, vagy adatvesztés kapcsán döbbenünk rá, hogy lassan reagálnak, akkor már késő. Emellett fektessünk kiemelt hangsúlyt azoknak az extra funkcióknak az elérhetőségére, amelyekre mindenképpen szükségünk lesz a rendszeres használat során. Ugyancsak ellenőrizzük, mekkora email tárhely ajánlatok közül választhatunk és van-e lehetőség egyedi csomagok összeállítására.