Acélvégek takarására a védőprofil a leghatékonyabb eszköz

Magas és mélyépítésű munkálatok során a kivitelezést végző szakemberek fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen arányaiban az építőiparban történik a legtöbb, súlyos kimenetellel járó munkahelyi baleset. Ennek tükrében nem is lehet kérdéses, hogy minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni annak érdekében, hogy a kockázatokat minimalizáljuk. Szerencsére ma már rengeteg erre alkalmas kiegészítőt találhatunk a kínálatban.

A kiálló, hegyes fémek takarására például a védőprofil jelenti a leghatékonyabb megoldást. Nagyobb volumenű projektek esetében a kezdeti fázisok során szinte biztosan találkozhatunk az építési területen csatlakozó vasakkal, valamint szabadon maradt betonacélvégekkel egyaránt. Ezek fokozottan veszélyesek, hiszen már egy véletlen botlás miatt bekövetkező elesés is végzetes következményekkel járhat, ha rázuhanunk egy ilyenre. Ennek tükrében folyamatosan felügyelni kell a szükséges pontokon a védőprofil meglétét. A hatályos rendeletek szerint ez a munkáltató feladatai közé tartozik, ám sose felejtsük el, hogy az előírás szerinti alkalmazás mindenki közös érdeke.

Szerencsére a védőprofil használata nem igényel külön szerszámokat, ráadásul másodpercek alatt elvégezhető. Az eszköz külső takarója időjárásálló műanyagból készül, a megerősített változat pedig acélbetéttel van ellátva. Egy minőségi védőprofil minden esetben rendelkezik tanúsítvánnyal és kellő védelmet nyújt az akár 3 méterről történő rázuhanás bekövetkeztekor is, ezzel az egyik leghatékonyabb átszúródási elleni védőeszköznek tekinthető. Használata egyaránt lehetséges függőleges, illetve vízszintes pozícióban lévő betonacélvégek mellett és a masszív kialakításnak köszönhetően többször is le-, illetve felszerelhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a védőprofil nem csak hatékony, de pénztárcabarát megoldás is egyben.