A laminált padló szinte bármilyen helyiségbe kiváló megoldást nyújt

Noha időnként nem épp ez a felújítások során a legnagyobb hangsúlyt kapott kérdés, bizony hosszú távon egyáltalán nem mindegy, egyes helyiségek járófelületét milyen anyagból alakítjuk ki. Tudniillik ezek cseréje rendkívül nagy felfordulással jár, ezt pedig érdemes mindinkább elkerülni. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, egy-egy anyag mennyire strapabíró és mekkora karbantartásigénnyel rendelkezik.

A laminált padló ma már az egyik legelterjedtebb választásnak tekinthető, ennek pedig jól körülhatárolható okai vannak. A burkolat megválasztásánál ugyanis döntő befolyással bír a kinézet is. Struktúrájából adódóan a laminált padló gyakorlatilag bármilyen mintázattal legyártható, így biztosan megtaláljuk az ízlésünknek leginkább megfelelőt. Természetesen a külcsín önmagában még korántsem lenne elegendő, ám szerencsére ez a borítás roppant időtálló is egyben. Ugyanakkor a számtalan pozitívum ellenére is rendkívül körültekintően kell eljárnunk, amikor beszerzésre kerül a sor. Tudniillik kardinális kérdés, hogy az igényeinkhez tökéletesen passzoló darab mellett döntsünk.

Ehhez feltétlenül vizsgálni kell a laminált padló kopásállóságát és vastagságát. A két érték általában összefügg, azaz minél robusztusabb az adott modell, annál strapabíróbb is egyben, ám azért akadnak kivételek. Noha a gyártói ajánlások sokat segítenek, kétség esetében bátran kérjük ki specialista véleményét is, hiszen az árakat tekintve nem fogunk hatalmas különbségeket tapasztalni. Tartsuk szem előtt, miszerint a laminált padló nagy forgalmú helyiségekbe – akár üzletekbe – is kifogástalan megoldást jelent, ám csak abban az esetben, ha a megfelelő konstrukció mellett határozunk. Azt se felejtsük el, hogy bár léteznek vízálló típusok, fürdőszobába még ezek alkalmazása sem feltétlen ajánlott.