A melegítés jövője az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban a környezetvédelmet és a szén-dioxid kibocsátás csökkentését igazán komolyan veszik, amit az is bizonyít, hogy a szigetország kormánya úgy határozott, hogy a 2025 után épített házakban nem használhatnak gázkazánokat.

Az Egyesült Államokban bekövetkező változásokról a fűtés kapcsán itt tudhat meg bővebb információkat! Az Egyesült Királyság kormánya nem a levegőbe beszél, amikor környezetvédelemről van szó, így ennek megfelelően Future Homes Standard bevezetését tervezi 2025-ben. Ez azt jelenti, hogy a 2025 után épült házakban alacsony szén-dioxid kibocsátású fűtési alternatívákat kell alkalmazni. Ennek köszönhetően a 2025 után épült házak akár nyolcvan százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a mai otthonok. Ezzel az Egyesült Királyság újabb lépést tesz a szén-dioxid minimalizálása érdekében. Mindenképp nagy változás a fűtési ipar számára is, ugyanakkor a szabvány kizárólag a 2025 után épült lakásokra vonatkozik. Vagyis az elkövetkező években épült otthonok még alkalmazhatnak gázkazánokat.

Ugyanakkor egyre többen látják be, hogy nem feltétlenül helyes az az irány amerre tart az emberiség és igyekeznek egyre inkább csökkenteni az ökológiai lábnyomukat. Az új határozatnak köszönhetően valószínűleg a megújuló erőforrások kerülnek előtérbe, mint például a hőszivattyú, a napelem vagy a napkollektor. A hőszivattyú telepítése manapság nagyon népszerű, sokan preferálják ezt a fajta fűtési alternatívát. Természetesen nem csak az Egyesült Királyság lakóinak, hanem a hazánkban élőknek is érdemes megfontolni egy olyan fűtési alternatíva használatát, mely nem csak megfelelő hővel látja el az otthont, hanem környezetbarát is egyben! Bővebb információkat a gazszerelo-futesszerelo.hu weboldalon talál!