Porlasztócsúcs, befecskendező szelep a legjobb áron

A porlasztócsúcs a diesel motorok egyik legfontosabb alkatrésze, amely a működésében kulcsfontosságú szerepet játszik. Ám ezen belül azt is el kell mondanunk, hogy nem csak a legfontosabb, ám a legérzékenyebb is egyben.

Porlasztócsúcs, befecskendező szelep feladata közé sorolható, hogy a hajtóanyagot szétporlasztja, majd a hengerbe és a motortérbe bejuttatva öngyulladást után robbanást idézzen elő. Majd ezt követően a terjeszkedés fázisában munkavégzésre készteti a hengereket. Többek között ezért is mondják azt, hogy a diesel porlasztócsúcs az adagoló alkatrészek királya. Amennyiben a diesel adagolók közül szeretnénk válogatni, akkor meglehetősen nehéz helyzetbe kerülhetünk, ugyanis igen széles választék tárul elénk. Amennyiben a Bosch alkatrészeket vesszük alapul, akkor többféle porlasztócsúcsot is megkülönböztethetünk. Ám széles körben elterjedt a dieselek között a Denso porlasztócsúcs. Amennyiben egy diesel gépjármű kerül javításra, akkor ilyen esetekben mindenképp célszerű ellenőrizni a diesel befecskendező rendszereket is. Ugyanis csakis akkor tud megfelelő mennyiségű üzemanyag eljutni a motorba, ha az megfelelően működik. Ehhez pedig egy tökéletes állapotban porlasztócsúcsra lesz szükségünk.

Ám mi is a befecskendező rendszernek a fontos szerepe? A befecskendező rendszer fontos része a porlasztócsúcs, illetve a befecskendező szelep. A funkciójuk pedig igen egyszerű. Nincs más dolguk, mint az üzemanyagot eljuttatni az égéstérbe. Ám ez a feladat már koránt sem ilyen egyszerű. Először is szükség lesz a megfelelő mennyiségű üzemanyagra, amely persze nagyban függ a terhelés mértékétől. Majd az időtényezőt is figyelembe kell venni, ugyanis a gázolajat akkor kell küldenie a hengerbe, amikor a levegő már megfelelően összepréselődött.