Kettőstömegű lendkerék az alkatreszek.hu-n!

A kettőstömegű lendkerék azért van a személygépkocsikban, mert megakadályozza azt, hogy a motor a hajtásláncnak a kuplungon át adja a rángatást, és így megelőzi az autó rángatózását az utakon. A dízelmotorok nem túl finoman járnak, több rezgést okoznak és a nyomatékuk is jóval nagyobb, ezért ezekben az autókban már ilyen kettőstömegű lendkerék működik, de már a benzines kocsikba is gyakran szerelnek ilyet manapság.

A kettőstömegű lendkerék alkatrész egyetlen hibája, hogy rendkívül költséges a cseréje, még akkor is ha egy olcsóbb modellre szeretne beruházni. A munkadíjjal együtt és azzal, hogy ilyenkor a kuplungot is cserélni kell, akár több százezer forintba is belekerülhet ez a csere. A kettőstömegű lendkerék meghibásodása először nem is szembetűnő, leálláskor mindössze kisebb koppanások hallatszanak, menet közben pedig több a rezgő hang. A lendkereket úgy hozták létre, hogy megfelezték, és rezgéscsillapító valamint rugózó elem került a két rész közé. Ez a két lendkerék tömeg egymáshoz képest 60-60, vagyis akár 120 fokkal is képesek elmozdulni, tehát valóban képes arra, hogy csökkentse rezgéseket.

Ha nincs pénze egy igazi cserére, akkor azt is megteheti, hogy a kettőstömegű lendkereket egy sima lendkerékre cseréli, és ez nem azzal jár, hogy többször rázkódik majd az autó, hanem azzal is, hogy a legközelebbi javításnál a kuplunghoz nem biztos, hogy talál megfelelő szettet így mindent le kell majd cserélni. Egy másik olcsóbb lehetőség a kettőstömegű lendkerék felújítása. Persze ez sem gyerekjáték, és ehhez is kellenek alkatrészek, de jóval olcsóbb, mint a teljes csere. További információkért és a teljes kettőstömegű lendkerék kínálatért érdemes lehet fellátogatni weboldalunkat, az alkatreszek.hu-t. Amennyiben kérdéseket szeretne feltenni, ezt megteheti az info@kovacsuato.hu e-mail címen.

Vélemény, hozzászólás?